2019. szeptember 21., szombat
A Diákhitel Központ ösztöndíjasai 2019-ben

Kilenc hallgató kapta meg a Diákhitel Központ ösztöndíját

Az elmúlt 18 évben mintegy 400 ezer hallgató részére folyósított diákhitelt több mint 400 milliárd forint értékben a Diákhitel Központ Zrt. – közölte a társaság vezérigazgatója az ösztöndíjpályázat díjátadóján.

Megjelent: 2019. augusztus 27., kedd 13:17  ·  Rovat: Suli-Karrier  ·  Forrás: MTI  ·  Indexkép: MTI - Soós Lajos
Megjelent: 2019. augusztus 27., kedd 13:17 | Rovat: Suli-Karrier
Forrás: MTI
Indexkép: MTI - Soós Lajos

Magyar Péter hangsúlyozta: az a céljuk, hogy ne legyen Magyarországon és a Kárpát-medencében olyan magyar diák, aki az anyagi körülményei miatt nem jut hozzá a felsőoktatáshoz. Tevékenységük hatékonyságát bizonyítja, hogy felmérésük szerint az ügyfeleik 52 százaléka azt mondta: a hitel lehetősége nélkül nem szerzett volna diplomát – tette hozzá.

Partnerünk▾

V4 Kerékpárverseny

A vezérigazgató elmondta: a diákhitelnek is köszönhető, hogy 2010 óta 7 százalékkal nőtt Magyarországon a diplomás fiatalok száma. Kiemelte, hogy az elmúlt kilenc évben folyamatosan csökken a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata, amely idén júliustól 1,99 százalék. A Diálhitel2 pedig, amely a képzési díjakra fordítható, a kormány támogatási politikája nyomán kamatmentesen vehető fel – fűzte hozzá.

Magyar Péter reményét fejezte ki, hogy nagy segítséget jelent majd sok diáknak az októbertől bevezetendő Diákhitel3, amely nyelvtanulásra vehető fel. Úgy vélekedett, hogy a diákhitelek a jelenlegi kamat- és kereskedelmi banki környezetben már inkább támogatásnak, mint hitelnek minősülnek.

Arról is szólt: a kormány családpolitikájának elemeként a második gyermek megszületése esetén az állam elengedi az édesanyák diákhitelének 50 százalékát, a harmadik gyermek után pedig a teljes összegét. Az elmúlt másfél évben 2500 nő élt ezzel a lehetőséggel és a központ több mint kétmilliárd forintnyi hitelt engedett el – ismertette a vezérigazgató.

Az idén 170 hallgató pályázott tudományos teljesítményével a Diákhitel Központ ösztöndíjára, amely egy éven keresztül havi 70 ezer forint támogatást jelent. A szakmai zsűri kilenc diákot – kémikus-, szobrász-, szociológus-, geográfus-, nyelvész-orientalista-, gépészmérnök- és orvostanhallgatót – tartott érdemesnek a támogatásra.

Az idei ösztöndíjasok: Balogh Zoltán, Godó Irén, Szabó Dániel és Tárkányi Nóra a Debreceni Egyetem, Izing Máté Antal a Szegedi Tudományegyetem, Pacsai Bálint a Pannon Egyetem, Pintér Marcell György a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, valamint Brutóczki Csaba és Ottóffy Máté a Pécsi Tudományegyetem hallgatója.

A Diákhitel Központ ösztöndíjasai 2019-ben

A képen az idei ösztöndíjasok (b-j): Balogh Zoltán, Brutóczki Csaba, Godó Irén, Izing Máté Antal, Ottóffy Máté, Pintér Marcell György, Szabó Dániel, Pacsai Bálint, Tárkányi Nóra
(Fotó: MTI – Soós Lajos)

Forrás: MTI
Indexkép: MTI - Soós Lajos
Megosztás és kedvelés
Partnerünk▾

Nissan

Partnerünk▾

„One Belt One Road” Cycling Tournament of Hungary

Partnerünk▾

Arval Magyarország Kft.

Copyright

IfiPress
©2019 Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület
Minden jog fenntartva!