2018. szeptember 22., szombat - Móric

Vége a sulinak, kezdődik a nyári szünet

Ma véget ér mintegy 1,2 millió általános és középiskolás diák számára a 2015/2016-os tanév, és megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció, amely azonban nem minden diák számára csakis öröm és szabadság.

Ma véget ér a 2015/16-os tanév, 1,2 millió hazai általános és középiskolás számára elérkezett a nyári szünet, amely azonban nem mindenkinek jelent felhőtlen szórakozást. A jövő felsőoktatási hallgatóinak például már készülniük kell egy új életformára, ami nagyon sokak számára egyben új életteret is hoz, míg másoknak (és főleg szüleiknek) az jelenthet gondot, hogy mi is legyen velük két és fél hónapig.

Általános iskolások

Alsósoknak és felsősöknek a nyár egyik alap programja: szünidő a nagyiéknál. Sokak nagyszülei élnek más városban, nem ritkán teljesen más országrészben, így remekül el lehet tölteni az időt a nyári barátokkal, ismerősökkel. Sokaknak ez egy egész nyarat jelentő program.

Szintén többen jutnak el valamilyen táborba, hiszen ahogy arról már írtunk, idén is rengeteg lehetőség közül lehet választani, amelynek tulajdonképpen „csak” a család anyagi helyzete szab határt. Emellett léteznek az ún. napközis táborok is, illetve a családok is elmennek 1-2 hétre nyaralni, ha megtehetik. Nem kell egyből külföldre gondolni, hazánkban is számos szép és érdekes hely vár mindenkit.

Kötelező program a strandolás, bár a strandbelépők nem feltétlenül olcsók, így akinek csak ez a lehetőség marad, annak érdemes a nyárra strandbérletet váltania, amivel kedvezőbben ki lehet jönni, mint a napijeggyel. A strandra érdemes enni- és innivalót otthonról vinni, ugyanis a strandbüfék szintén nem diákbarát áraikról híresek.

Középiskolások

Akik szeptemberben kezdik középfokú tanulmányaikat, azoknak érdemes egy picit ismerkedniük új környezetükkel, illetve nem árt felkészülni kicsit a jóval több tanulnivalóra. Ha nem a lakóhelyén tanul valaki tovább, az szánjon rá egy kis időt arra, hogy megismeri azt a települést, ahol elkövetkezendő diákéveit tölteni fogja.

A középiskolások közül sokan most mehetnek el először felnőtt felügyelet nélkül, barátokkal, haverokkal, netán baráttal, barátnővel közösen nyaralni. Itt a legfontosabb, hogy örülni lehet, megőrülni viszont nem kell, de erről hamarosan egy másik cikkben szólunk még. Szintén sokak most mehetnek első fesztiváljukra, erre mindez szintén érvényes.

Egyetem előtt

A legnehezebb dolguk talán azoknak van, akik szeptembertől a felsőoktatásban szeretnék folytatni tanulmányaikat. Ugyan a ponthatárokat várhatóan csak július 26-án állapítják meg, vagyis ekkor derül ki, hogy ki, hova és milyen formában nyert felvételt a felsőoktatásba, ekkor azonban már sok körülménnyel fontos tisztában lenni. Érdemes tehát a pontszámítást elvégezni, hogy tisztább képet kapj a lehetőségeidről, na meg persze készülni kell az önálló életre is. Mind a neten, mind pedig személyesen a különböző ifjúsági civil szervezeteknél számos segítséget kaphatsz ez ügyben.

Nyári munka

Oldalainkon erről is írtunk már, és terveink szerint fogunk is még. Nagyon fontos, hogy hol és milyen szerződést kötsz, illetve tisztában kell lenned a diákmunkára vonatkozó törvényi és jogszabályi előírásokkal, na meg természetesen jogaiddal is, ellenkező esetben átverhetnek, vagy épp meg is büntethetnek.

Olvassatok minket minden nap!

A nyár folyamán számos olyan cikkel jelentkezünk majd, amely különböző kulturális, művészeti, zenei, szabadidős és egyéb programlehetőségre hívja fel a figyelmeteket, de szólni fogunk minden olyan fontos dologról is, amelyek a nyár folyamán érinthetnek titeket. Minden nap kétszer jelentkezünk időjárás előrejelzéssel, egyszer kora hajnalban a várható napi időjárással és esetleges meteorológiai figyelmeztetésekkel, illetve kora délután azzal, hogy mi várható másnap.

Természetesen továbbra is szállítjuk azokat a napi híreket és eseményeket, amelyek rólatok, vagy nektek (is) szólnak, de számos érdekességet is közzéteszünk, amelyek mondjuk csendes pihenő, vagy rossz idő esetén kikapcsolódást, érdekességet, szórakozást nyújthat számotokra.

Tartsatok hát ezután is velünk, mindenkinek kellemes nyarat kívánunk!

Forrás: IfiPress


Megosztás