2017. augusztus 18., péntek - Ilona

Bíróság (Fotó: stockphoto)

Vádat emeltek a fiatalokat savval leöntő nő ellen

Súlyos és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy 61 éves kecskeméti nő ellen, aki tavaly júniusban savval öntött le egy szerinte hangosan szórakozó társaságot.

Súlyos és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy 61 éves kecskeméti nő ellen, aki tavaly júniusban emeleti lakásának ablakából savval öntött le egy szerinte hangosan szórakozó társaságot – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Hirdetés▾

Kövess minket a Twitteren!
Kövess minket a Facebookon!

A közlemény szerint a nő második emeleti lakása alatt egy söröző működött, ahol hajnalban egy diákokból és egy tanárból álló társaság szórakozott. A vádlott zavaróan hangosnak tartotta őket, ezért az utcán álló fiatalokra lakása ablakából kénsavat is tartalmazó, erősen maró hatású anyagot öntött.

A folyadék a tanár fejére és hátára folyt, amitől nyolc napon túl gyógyuló égési sérüléseket szenvedett. Egy lány a lábán, egy fiú pedig az arcán szenvedett könnyebb égési sérüléseket. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottat súlyos testi sértéssel és kétrendbeli könnyű testi sértéssel vádolja.

Forrás: MTI
Megosztás