2018. február 21., szerda - Eleonóra

Szent István Egyetem

Több száz szakgimnáziumi hallgató versenyzett a Szent István Egyetemen

Sikeresen lezajlott az I. Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek elődöntője, amelynek helyszínét a Szent István Egyetem biztosította 2018. január 26-án, Gödöllőn. A központi írásbeli elődöntőjére több százan érkeztek az ország minden területéről a végzős szakgimnáziumi hallgatók.

A Földművelésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozó és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett országos tanulmányi versenyek elődöntőjére összesen 450 középiskolai hallgató jelentkezett.

Hirdetés▾

Kövess minket a Twitteren!
Kövess minket a Facebookon!

Az I. Országos Szakmai Tanulmányi Versenyeken szereplő tanulók tudásának mérése két fordulóban történik. Az elődöntő versenyek 2018. január 26-án zajlottak, a döntő versenyekre pedig 2018. március-áprilisban kerül sor.

Dr. Tőzsér János, a Szent István Egyetem rektora a versenyt megelőzően elmondta, büszkeséggel tölti el az intézményt, hogy egy ilyen nagyszabású tanulmányi versenynek lehet helyszíne. „A Szent István Egyetemnek és a versenyzőknek is nagy felelősség ez a megmérettetés, hiszen a vizsgázók a tudásukról adnak számot, nekünk pedig az esemény zavartalan lebonyolítását kell biztosítanunk” – tette hozzá a Szent István Egyetem Rektora.

A Szent István Egyetem a beiskolázási program keretein belül tájékoztató előadásokat szervezett a diákokat kísérő pedagógusoknak is, ahol bemutatta színes képzéseit nemcsak az agrár-, de az élelmiszertudományi és a gazdaságtudományi területeken is. A „Hello Modern Agrárium” elnevezésű, az agrárágazatot népszerűsítő kommunikációs kampány is jelen volt, amelyre konzorciumban a Kaposvári Egyetemmel és a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Karával együtt 790 millió forint támogatást kaptak.

A Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésével február 2-án rendezik meg a Szent István Egyetemen a mezőgazdasági gépész középiskolai versenyt.

Forrás: Sajtóközlemény - SZIE


Megosztás