2018. augusztus 19., vasárnap - Huba

Tablet, diák

Tanulás 2.0, avagy igen, lehet telefonnal tanulni

A hagyományos tankönyvek nem tűnnek el az oktatásból, de az ingyenes mobil alkalmazásoknak és e-learning tananyagoknak köszönhetően a tanulás részben beköltözik az online térbe.

Egyre több iskola alkalmaz táblagépeket oktatási eszközként, és a tervek szerint jövőre digitális kísérleti program részeként mintegy húszezer ötödik osztályos diák kaphat tankönyv helyett tabletet, miközben elkezdik a tanárok digitális képzését is.

Egy friss kutatás szerint ez a generáció az életének felét már online éli, ez azonban együtt jár azzal, hogy a szórakozáson és a kapcsolatépítésen túl a tanulás is szép lassan beszivárog az online térbe. A látványos vizuális elemekkel kiegészített tanórák, és a kézzelfogható, gyakorlati példák rendkívül fontosak ennek a generációnak, ez köti le leginkább a figyelmüket, és így tudják legkönnyebben megjegyezni az új ismereteket” – mondta el Fauszt András, az ingyenes e-learning képzéseket nyújtó e-Palatábla Alapítvány elnöke.

Otthon egyre inkább laptopon és telefonon tanulnak a diákok. Éppen ezért ma már egyre több ingyenesen elérhető alkalmazás és online tanfolyam áll rendelkezésre, a nyelvtől elkezdve a történelmen át, egészen a matematikáig. Ezek a letölthető alkalmazások és online tanfolyamok plusz forrást biztosítanak azoknak a diákoknak, akiknek nem elegendőek a tanórán hallottak. Az érettségi vagy felvételi előtt állóknak pedig jó lehetőség a gyakorlásra, a tananyag átismétlésére vagy mélyebb elsajátítására. A digitális eszközök „okos” használata tehát nagy segítséget jelenthet a tanulásban.

A fiatalok nem szeretik az egyhangú, unalmas dolgokat, folyamatosan keresik az újabbnál újabb digitális eszközöket, megoldásokat, miközben fontos számukra a kényelem is, hogy a saját időbeosztásuk és tempójuk szerint szórakozva tanulhassanak.

Az e-Palatábla Alapítvány oldalán elérhető e-learning matekérettségi felkészítő képzés összeállítása során arra törekedtek, hogy egy látványos, interaktív felületet hozzanak létre, amely ébren tartja a tanuló érdeklődését. A látványvilágon túl hangsúlyt fektettek a fejlesztők, hogy az elméleti tanagyag gyakorlati alkalmazását, hasznát is megmutassák a diákoknak.

A matekérettségi felkészítő kurzus minden témaköre kitér arra is, hogy az hogyan jelenik meg a mindennapi életünkben. Így sokkal kézzel foghatóbb, érthetőbb számotokra, hogy az iskola után hol lesz majd szükségetek a matekra.

Forrás: Híradó.hu


Megosztás