2017. november 19., vasárnap - Erzsébet

Szeptembertől ingyenes tankönyv a kilencedikeseknek is

A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyveket a következő tanévtől, a kormány döntése értelmében a tankönyvek ingyenességét a 9. évfolyamig kiterjesztik – jelentette be az oktatási államtitkár.

Palkovics László budapesti sajtótájékoztatóján felidézte: 2011-ben tűzték célul, hogy 2013-tól éves felmenő rendszerben ingyenessé teszik a tankönyveket az általános iskola 1-8. osztályos tanulói számára. Ezt egészítik ki most a középiskola első évfolyamával. Értékelése szerint ez a „legdrágább” évfolyam a családok számára, mivel több olyan könyvet is megvásárolnak ilyenkor a diákoknak, amelyeket a későbbiekben még több évig használnak.

Hirdetés▾

Kövess minket a Twitteren!
Kövess minket a Facebookon!

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkárának közlése szerint szeptembertől 1 millió 18 ezer diák kapja majd ingyenesen a tankönyvet, köztük az 1-9. évfolyamosok, valamint azok, akik jogosultak erre a kedvezményre. Ez az állam számára 2,4 millió forint többletköltséget jelent – tette hozzá. Palkovics László hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a családoknak minél kisebb terhet jelentsen a gyermekek iskoláztatása, különösen az iskolakezdés.

Szólt arról, hogy a 2013-2014-es tanévben 614 ezer gyerek kapott ingyenesen tankönyvet, köztük nem csak az akkori első osztályosok, hanem azok is, akik alanyi jogon voltak jogosultak térítésmentes tankönyvellátásra. A 2016-2017-es tanévben már 733 ezren kaptak térítésmentesen tankönyvet, ez a teljes diáklétszám 67 százalékát jelentette: valamennyi alsó tagozatos diákot, nemzetiségi, illetve gyógypedagógiai képzésben résztvevő tanulót, továbbá azokat érintette, akik alanyi jogon voltak jogosultak erre.

Palkovics László emlékeztetett arra is, hogy az állam megvásárolt két korábbi tankönyvkiadót, amellyel az volt a célja, hogy a finanszírozást hatékonyabbá tegye. Átrendeződött az állam és a családok közötti tehereloszlás is: a 2013-ban még 15 milliárd forintos tankönyvpiac felét az állam, felét a családok állták. Ez az összeg 2016-ban 3 milliárd forinttal csökkent, a 12 milliárd forintos összegből 7,3 milliárd forintot az állam finanszíroz.

Forrás: MTI


Megosztás