2018. július 23., hétfő - Lenke

Rovat: Természet-tudós

Elhunyt az email megalkotója

Hetvennégy éves korában elhunyt Raymond Tomlinson, aki 1971-ben állt elő az egyik hálózatról a másikra elküldhető elektronikus üzenetek ötletével

Lealacsonyító vagy hasznos? Itt az első női okostelefon…

A legújabb, kifejezetten nők számára tervezett okostelefon kísértetiesen hasonlít egy tükrös púdertartóra, de kreálói szerint „tökéletesen illeszkedik a női kézbe”

Ma van A Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja

1947-ben ezen a napon tartóztatták le, majd hurcolták el a szovjet hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát

A Like örök, de most öt új gomb társult hozzá

Az új „Imádom”, „Vicces”, „Hűha”, „Szomorú” és „Dühítő” már Magyarországon is elérhető, „Nem tetszik”, azaz „Dislike” azonban továbbra sincs és Zuckerberg szerint nem is lesz…

Szökőnap: ne köszöntsd rutinból a névnaposokat…

Sok naptár tévesen február 29-ét jelzi szökőnapnak, de az valójában minden szökőévben – így idén is – február 24., amikor is ettől a naptól február 29-ig a névnapok is csúsznak egy napot… Jégtörő Mátyás tehát holnap jön…

Shell Eco-Marathon Europe: hat magyar diákcsapat indul

Huszonnyolc ország 229 diákcsapata, köztük öt magyarországi egyetem és egy középiskola diákjai indulnak az üzemanyag-hatékonysági viadalon

Hirdetésekkel teríti a Messenger-t a Facebook

Kérdés, hogy egy mobil chat-en hol fog elférni a reklám? Táblagépeken még csak elmegy, de okostelefonon mit takar majd ki? A szponzorált anyagok várhatóan az USA-ban jelennek meg először…

Nemzetközi tudományos diákolimpiát rendez hazánk 2019-ben

Magyarország nemzetközi tudományos diákolimpiát rendez biológiából, nemzetközi csillagászatból és asztrofizikából 2019-ben

Kegyetlen lesz a Samsung új csúcstelója – VIDEÓ

Nehéz véletlennek tekinteni a Galaxy S7 kiszivárogtatását néhány nappal a hivatalos bemutató előtt, amelyek alapján úgy néz ki, beleadnak apait-anyait

Tölts le egy terrával! Hogy olyan nincs is? De van!

Új optikai adatátviteli rekordot, 1,125 terabit/másodperc letöltési sebességet hoztak létre az Optical Networks Group brit kutatócsoport tagjai

Itt az LG új telója: luxusérzetet ad a Zero

A tavaly őszi dél-koreai premiert követően immár Magyarországon is villog ezüst és arany színekben az LG legújabb okostelefonja, a Zero

Megkezdődött a hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban

Az arborétum hivatalos honlapján és közösségi oldalán olvasható szerint két és fél hektáron, hét hóvirágfaj 24 fajtája virágzik 2-3 hétig