2017. november 19., vasárnap - Erzsébet

Rovat: Irodalom

Paulo Coelho nem ír regényt Radovan Karadzicról

A brazil regényíró Twitter-üzenetben közölte, hogy nem akar regényt írni a volt boszniai szerb vezetőről, ellentétben azzal, ami a Vecernje novosti belgrádi napilap keddi számában olvasható.

Elhunyt Csoóri Sándor költő, író

A kétszeres Kossuth-díjas alkotót hosszan tartó súlyos betegség után, életének 87. évében érte a halál hétfő kora hajnalban – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Gutenbergtől Zuckerbergig: könyvritkaságok Budapesten

Első alkalommal rendezik meg Budapesten a Könyvritkaságok nemzetközi kiállítását és vásárát szeptember 24-25-én. A kétnapos rendezvény ingyenesen látogatható.

Megjelent a legújabb Harry Potter-könyv

Az előrendeléseket tekintve minden eddigi rekordot megdöntött Nagy-Britanniában a legújabb Harry Potter-történet, amelyet néhány hete színdarabként ismerhettek meg a rajongók.

Elhunyt Esterházy Péter

A Kossuth-, József Attila-, illetve számos további díjjal kitüntetett írót, publicistát, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagját 66 éves korában érte a halál.

Stephen King is segíthet a „Trónok Harca” folytatásában – VIDEÓ

A hatodik évad érezhetően egyszerűbb lelkületűre sikeredett, mint az előző öt, organikus és kiegyensúlyozottabb könyv adaptációja. George R. R. Martin most segítséget kért.

Októberben új Paulo Coelho-kötet jelenik meg magyarul

Ősszel jelenik meg magyar nyelven a brazil író „A kém” című, Mata Hari élete ihlette új regénye az Athenaeum Kiadónál. A magyar könyvesboltok polcaira október 3-án kerül a kötet.

J. K. Rowling most a Massachusetts-i varázslóiskolát mutatja be

Az angol írónő „Ilvermorny School of Witchcraft and Wizardry” címmel újabb mesét tett közzé Pottermore honlapján kedden a Massachusetts-i hegyek között alapított varázslóiskoláról.

Több mint ezer szerző dedikál a Vörösmarty téren

Több mint 80 településen rendezik meg június 9-13. között a 87. Ünnepi Könyvhetet és 15. Gyermekkönyvnapokat, amelynek központi helyszínén ezer szerző dedikál majd.

Több mint 30 diák lép fel a szombati versmondó versenyen

Több mint harminc általános iskolai és középiskolás tanuló lép fel a Versünnep Fesztivál részeként diákok számára meghirdetett versmondó versenyen június 11-én.

Kihirdették a Janikovszky Éva meseíró pályázat nyerteseit

Zajácz Enikő, Farkas Luca Ágnes és Erdős Bálint lettek az idei pályázat kategória győztesei, akik pénteken vehették át díjaikat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban.

Fiatal olvasók számára átírva is megjelenik „A Da Vinci-kód”

Dan Brown amerikai regényíró a fiatal felnőtteket megcélozva dolgozza át „A Da Vinci-kód” című világhírű könyvét – jelentette be a Random House kiadó.