2018. július 23., hétfő - Lenke

Alyssa Carson (Fotó: NASA)

Most 17 éves, de a tervek szerint 32 éves korában ő lép majd először a Marsra

Alyssa Carson kiképzését már elkezdte a NASA, ő lesz ugyanis az első ember, aki a Marsra lép, sőt évekig végez majd kutatásokat a vörös bolygón, és maga termeli meg a saját élelmiszerét. Persze, csak ha minden jól megy, ami azért egyáltalán nem garantált.

Alyssa Carson hároméves volt, amikor egy rajzfilmben először hallott a Marsról. Teljesen belebolondult a vörös bolygóba: Mars-térkép került a szobája falára, és ettől kezdve falta a Marssal kapcsolatos infókat. A családja is támogatta különös hóbortját, a lány hétéves volt, amikor először eljutott egy, a NASA által gyerekeknek szervezett „űrtáborba”.

Annyira bejött neki, és annyira felkészült volt, hogy utána mindegyiken ott volt – ami azért nem általános. Nem csoda, hogy a NASA-nál is felfigyeltek a louisianai kislány lelkesedésére és felkészültségére. Innen már begyorsultak az események: Alyssa teljesítette a űrkutatási hivatal Passport Programját, vagyis végigjárta mind a tizennégy NASA-látogatóközpontot, valamint ő a legfiatalabb, aki elvégezte a PoSSUM Space Academyt, és engedélyt szerzett arra, hogy a világűrbe menjen. Részt vett a híres Mars One projektben is, és ha ez sem lenne elég, anyanyelvén kívül beszél franciául, spanyolul és kínaiul is. Sőt, még a Mars Generation című filmben is szerepelt, ami a Sundance Fesztiválon debütált.

A NASA-nál Blueberry Alyssa azonosítója, vagyis ezen a néven fut, még egy külön honlapot, illetve Facebook-oldalt is kapott a projekt. A fiatal lány a középiskola mellett előadásokat is tart – természetesen a világűrrel, illetve a Marssal kapcsolatban –, ugyanakkor évek óta intenzív kiképzésen vesz részt. Ha minden jól megy, jövőre a Nemzetközi Űregyetem hallgatója lesz, ahova jelenleg ő a legfiatalabb jelentkező.

A Marsra 32 éves korában, 2033-ban indul majd. Ehhez persze addigra profi űrhajóssá kell válnia, de kinek sikerülne, ha nem neki? Hiszen az élete álma teljesül be azzal, hogy ő lehet az első űrhajós a Marson.

Persze ehhez még nagyon sok mindennek stimmelnie kell, és ne felejtsük el, hogy közben valószínűleg szerelmes lesz, lesz barátja, akár férjhez is mehet, ha pedig gyerekei is lesznek, az még tovább bonyolítja a dolgot. Hiszen az űrutazás kisebb-nagyobb mértékben mindig egy lutri, ha pedig a Mars a célpont, ez különösen igaz. De ha el is jut oda épségben, akkor is kérdés, hogy hogyan lesz képes életben maradni a bolygón évekig. Végül, ha ez is sikerül, még mindig vissza kell érnie valahogy a Földre.

Nyilván mindezzel a NASA is tisztában van, így látatlanban is le mernénk fogadni, hogy Alyssa mellett másokat is felkészítenek, afféle beugró emberként a feladatra. És persze Alyssa is tisztában van ezekkel a kérdésekkel – ennek ellenére a honlapra és az Instagramra feltett képeken mindig fülig ér a szája. Pont úgy, mint akinek éppen élete legnagyobb álma teljesül…

Mellesleg tavaly még arról szóltak a hírek, hogy egy 12 fős legénységet képeznek ki a NASA-nál, és ők hódítják meg a vörös bolygót. Ezek szerint változott a képlet – vagy Alyssa a tizenharmadik…



Megosztás