2017. október 23., hétfő - Gyöngyi

Nemzetközi Informatikai Diákolimpia, Teherán (Fotó: ioi2017.org - Mohsen Azadeh)

Magyar sikerek a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián

Több díjat, köztük egy aranyérmet hoztak el a magyar versenyzők a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról, Teheránból – közölte a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT).

A közlemény szerint a július 28. és augusztus 4. között rendezett megmérettetésen Gáspár Attila, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója aranyérmet kapott. Teljesítménye azért is kiemelkedő, mert ő aranyérmet szerzett az idei és a tavalyi Nemzetközi Matematikai Diákolimpián is. Ez az első alkalom, hogy egy versenyző a matematikai és az informatikai olimpián is aranyérmet szerez – jegyezték meg.

Hirdetés▾

Kövess minket a Twitteren!
Kövess minket a Facebookon!

Mernyei Péter, a fővárosi Radnóti Miklós Gimnázium diákja sorrendben harmadik ezüstérmét vehette át, míg a szintén budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban tanuló Janzer Orsolya Lili bronzérmes lett, a Veres Péter Gimnázium diákja, Radnai László pedig dicséretet kapott a versenyen.

A közleményben kiemelték: bár a jelenlegi kerettanterv még az alapokat sem nagyon biztosítja ahhoz, hogy a tanulók ilyen versenyen részt vegyenek, az NJSZT tehetséggondozási rendszere lehetőséget ad a sikeres szerepléshez.

Nemzetközi Informatikai Diákolimpia, Teherán (Fotó: ioi2017.org - Mohsen Azadeh)

Szép sikereket értek el a magyar diákok Teheránban, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
(Fotó: ioi2017.org – Mohsen Azadeh)

A társaság által néhány éve indított Neumann János Tehetséggondozó Program keretében regionális szinten a tervek szerint idén is négyszáz, országos szinten pedig hatvan diák készülhet fel a versenyekre, havi egy-egy foglalkozással. Ehhez a programhoz az NJSZT előállította a tananyagot, amelyet ingyen ad segédkönyv formájában a résztvevő tanulóknak. A tehetséggondozás fontos színtere a társaság által szervezett Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Verseny is – írták.

Forrás: MTI


Megosztás