2017. december 18., hétfő - Auguszta

EBI Mentorprogram 3

Indul az EBI mentorprogramjának harmadik évfolyama

Az Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért 2015 augusztusában elindította mentorprogramját. Több mint két év, 30 képzés és közel 200 órányi csapatmunka után idén ősszel kezdetét veszi a harmadik évfolyam. A jelentkezések december 6. éjfélig küldhetők be.

Az ingyenes, felsőoktatási képzéshez hasonló programban a középiskolások megtanulhatják az alapvető felsőoktatási trükköket, az önálló élet szépségeit és nehézségeit, a munkakeresés nehézségeit, de betekintést és segítséget kaphatnak a prezentációs és üzleti élet készségeinek a fejlesztéseibe is.

Hirdetés▾

Kövess minket a Twitteren!
Kövess minket a Facebookon!

2015-ben közel 20 fiatal pályakezdő és egyetemista, számos szakember segítségével arra adta a fejét, hogy mentorként szeretné segíteni a pályaválasztás előtt álló békéscsabai diákokat. A program első évfolyamában résztvevők most kezdték meg felsőoktatási tanulmányaikat, a második évfolyam jelenleg is zajlik.

A minden évben többszörös túljelentkezéssel zárult jelentkezési folyamat idén is elindult. Decembertől új résztvevőkkel folytatódik a képzés harmadik évfolyama, ahol mentorként visszatér az első generáció. A három féléven keresztül zajló programsorozaton a részvétel ingyenes és azok a békéscsabai középiskolások jelentkezhetnek, akik 2019-ben érettségiznek.

A programba 20-25 fiatal kerülhet be, akik másfél tanéven keresztül dolgoznak együtt egyetemista és pályakezdő mentoraikkal. A főbb témakörök során pályaorientációs, prezentációs, önéletrajz és motivációs levél írásos, valamint pályázati lehetőségeket ismertető előadásokon is részt vehetnek. Szakemberek segítségével ezáltal jobban megismerhetik magukat és lehetőségeiket, valamint felkészülhetnek a következő években rájuk váró kihívásokra. Nem utolsó sorban a csapatmunkában rejlő kihívásokkal is szembesülhetnek.

A mentorok az Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért egyetemista és pályakezdő tagjai, akik naprakész tudással és friss tapasztalattal rendelkeznek a felsőoktatás és a munkaerőpiac elvárásairól, akadályairól. A program első félévében a fiatalok főképp a csapatépítés és a prezentációs készségek fejlesztésére koncentrálnak. A második szakaszban az önismeret, pályaorientáció és felsőoktatási élet témakörét járja körül, a harmadik és egyben utolsó félév főképp hazai és külföldi pályázati lehetőségeket, valamint az érettségire való felkészítést járja körül.

A jelentkezések december 6. éjfélig küldhetők be. A kiválasztás előreláthatólag december közepén történik meg. A képzésre az egyesület honlapján található felületen lehet jelentkezni.

EBI Mentorprogram 3

Forrás: EBI - Sajtóközlemény


Megosztás