2018. július 23., hétfő - Lenke

Petőfi Zenei Díj

Idén Zamárdiban adják át a Petőfi Zenei Díjakat

Harmadik alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat idén, ezúttal augusztus 21-én Zamárdiban, a Strand fesztivál nulladik napján. A jelöltekre július 26-ig lehet szavazni.

A Petőfi Zenei Díjak átadását élőben közvetíti majd az M2-Petőfi TV, a Petőfi Rádió és a petofilive.hu. A 120 perces showban nyolc kategóriában osztják ki a díjakat a hazai könnyzenei élet legnépszerűbb előadóinak. Az Életmű-díjat idén Tátrai Tibor kapja. Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója elmondta: a díj megalapításával a cél az volt, hogy tovább emeljék a magyar zene és a magyar előadók nívóját, az átadóval pedig méltó módon ünnepeljék meg az előadókat.

Lobenwein Norbert, a Petőfi Zenei Díj egyik főszervezője azt mondta, hogy a tavaly és tavalyelőtt a VOLT fesztiválon rendezett gálát ezúttal azért a Balaton partján tartják, mert a Stand Fesztivál a nyár egyik utolsó nagy fesztiválja.

A gálára különleges, csak ott látható produkciókkal készülnek a fellépők. Együtt lép majd színpadra Tátrai Tibor és az Ivan and the Parazol, a Random Trip négy énekesnővel – Lábas Viki, Tóth Vera, Jónás Vera, Sena – egészül ki, de extra produkciót láthat majd a közönség Ákostól és a WellHellótól is. Fellép még a Kelemen Kabátban, a Nagy-Szín-Pad! 2018 győztese, az Apey and the Pea, A Dal akusztikus versenyt megnyerő Leander Kills és ott hangzik el először élőben a Petőfi Zenei Díj dala a Cloud 9+ és Járai Márk előadásában. A műsor nemzetközi sztárvendége igén az angol DJ, Sigala lesz. Fellép még a Punnany Massif is, amely 15 éves születésnapját ünnepli a Balaton partján.

Filutás Anna, a Petőfi Zenei Díj másik főszervezője elmondta, hogy a Petőfi Rádióban 2017. március 1. és 2018. március 1. között a legtöbbet játszott 150 magyar dalból választotta ki a zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, valamint koncert- és fesztiválszervezőkből álló kétszáz tagú zsűri a nyolc kategória 5-5- jelöltjét, akikre július 26-ig lehet voksolni a www.petofilive.hu/petofizeneidij oldalon.

A jelöltek

  • Az Év dala kategóriában:
    a Blahalouisiana Ha élni felejtek című dala, Pápai Joci Origó című száma, Fábián Juli and Zoohacker Jazz and Wine című dala, a Lóci játszik Nem táncolsz jobban című száma és a 30Y Révbe ér című dalára lehet szavazni.
  • Az Év zenekara kategóriában:
    a Bagossy Brothers Company, a Balalouisiana, a Halott Pénz, a Hiperkarma és a Margaret Island.
  • Az Év női előadója kategóriában:
    Schoblocher Barbara (Blahalouisiana), Lábas Viki (Margaret Island), Rúzsa Magdi, Sena és Fábián Juli szerepelnek.
  • Az Év férfi előadója kategóriában:
    Bagossy Norbert (Bagossy Brothers Company), Marsalkó Dávid (Halott Pénz), Ákos, Lukács László (Tankcsapda) és Pápai Joci.
  • Az Év videoklipje kategóriában:
    a Blahalouisiana Ha élni fejeltek című száma, Rúzsa Magdi Mosd fehérre című dala, az NB LOL című száma, a Cloud 9+ Hide the pain című száma és a Random Trip Hajolj közel című dala.
  • Az Év felfedezettje kategóriában:
    a Lóci játszik, a Follow the Flow, az NB, a Jetlag és Zavodi+Berkes Olivér.
  • Az Év koncertje kategóriában:
    a 2017. szeptember 1-jén a Budapest Parkban tartott Halott Pénz koncert, a tavaly május 4-én, szintén a Budapest Parkban tartott Margaret Island koncert, a december 15-én az A38 hajón rendezett Lóci játszik koncert, a tavaly június 10-én a Budapest Parkban tartott WellHello koncert és a november 27-én a Müpában rendezett Brains koncert.
  • Az Év DJ-je kategóriában:
    DJ Q-Cee, Jummodaddy, Lotfi Begi, Peter Sharp és Pixa.

A Petőfi Zene Díj szobor Verebélyi Diána képzőművész alkotása.

Forrás: MTI


Megosztás