2017. november 24., péntek - Emma

AGK (Fotó: IfiPress)

Idén is megválasztották a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium diákigazgatóját

A csabai gimiben hagyományosan a Csabai Garabonciás Napokat követő héten került megrendezésre a Rózsahét, ahol a gólyák és a tizenkettedikes osztályok álltak az események központjában.

Sütiosztás, plakátok tucatjai szétszórva, jelmezbe és színes pólókba öltözött diákok és tanárok… Az udvart táncoló tömegek lepték el, az aulában standok díszelegtek rohangáló végzősökkel, akik zenével és finomságokkal várták a nézelődőket. Ilyen volt az életkép a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnáziumban a múlt héten, hiszen ekkor zajlott a hagyományos Rózsahét, amelynek utolsó napján szavaztak a diákok arról, hogy melyik csapat jelöltje kapja meg az iskola kulcsát.

Hirdetés▾

Kövess minket a Twitteren!
Kövess minket a Facebookon!

Békéscsaba egyik legnagyobb múltra visszatekintő iskolájában diákrendezvényekből sosem volt hiány, amelyek közül az egyik legjelentősebb a Rózsahét, amely idén is a Csabai Garabonciás Napokat követő héten került megrendezésre. A rendezvény keretein belül a gimi gólyái és végzős tanulói versengenek minden évben: minden osztálynak az a célja, hogy a legtöbb szavazatot gyűjtse be, hogy jelöltjük legyen az iskola diákigazgatója.

Miért pont Rózsahét? A kérdés jogosan merülhet fel azokban, akik nem ismerik az iskola történetét, hiszen a rózsák nem éppen most virágzanak, hacsak nem őszirózsákról van szó, de a választ máshol kell keresni. Az iskola hosszú évtizedekig Rózsa Ferenc Gimnázium néven működött és bizony-bizony, már abban az időben megtartották a háromnapos versengést.

A Rózsahéten a gólyák és a tizenkettedikes osztályok állnak az események központjában: a „kicsik” feladata testvérosztályuk biztatása, miközben a végzősök egy kiválasztott témát körbejárva szerveznek programokat, mutatják be leforgatott filmjeiket, betanult táncaikat.

Öt jelölt, egy célért

Idén a buli október 11-én, szerdán korán reggel indult, amikor az utcán a gyanútlanul dolgukra igyekvő embereket beöltözött gimnazisták állították meg sütikkel, meleg teával kínálva őket. Természetesen, elsősorban a suliba igyekvő andrássysok felé irányult a figyelem, akik a reggeli édességbomba mellé jókívánságokat is kaptak.

A nap fénypontja a gólyaosztályok esti előadása volt, melynek keretében a iskola legfiatalabb diákjai a „nagyok” által meghatározott címmel koreográfiával léptek színpadra, majd egy szintén megszabott zeneszám szövegének átírásával ódát zengtek a végzősökről. Az öt performansz után az eskü letétele következett, az augusztusi beavatás után mintegy véglegesítve az andrássys diákká válást.

Másnap már a tizenkettedikes osztályoké volt a főszerep, akik először rövid és ütős, poénokkal, majd tanár vendégszereplőkkel tarkított filmjeikkel szórakoztatták a közönséget, végül pedig táncra perdültek a témájuknak megfelelő stílusban. Merthogy minden végzős osztály és jelölt egy-egy téma köré építette fel kampányát, amelyek az alábbiak voltak…

12. A: NAS-A – Rudner Dávid

Az osztály az űrutazás szépségeit mutatta be, csillagfénybe öltözött büféjükben stílszerűen Milky Way-t (is) árultak, szkafanderben és csillogó sminkben lejtettek látványos táncot, pénteki programjaik között pedig többek között lézerharc és űrhajósképző akadálypálya is szerepelt.

AGK Rózsahét 2017 (Fotó: Iskola - Tóth Hanna)

(Fotó: Iskola – Tóth Hanna)

12. B: GameBoy – Bálint Zoltán

Céljuk a videojátékok óriási világának és a „kockák” életmódjának megismertetése volt (jelmezük egyebek mellett az a tipikus szemüveg, kantáros nadrág/szoknya és hosszú zokni is megtalálható volt, amellyel ők maguk is „bekockultak”), továbbá azt a tanulságot vonták le, hogy – akárcsak a játékokban – ha kudarcot vallunk, akkor is mindig lesz egy új esélyünk, amit megragadhatunk. Standjuk biztosított a kikapcsolódni vágyóknak PlayStation-sarkot, csocsóasztalt, az utolsó napon pedig élő Angry Birds és Honfoglaló lehetőséget biztosítottak az érdeklődőknek.

AGK Rózsahét 2017 (Fotó: Iskola - Tóth Hanna)

(Fotó: Iskola – Tóth Hanna)

12. C: Ghetto Creed – Szűcs Nóra

A csapat fő gondolata az volt, hogy a klikkesedés ellenére mindig meglegyen az összetartás, amivel megkönnyíthetjük egymás életét. A gettó style ötletét a híres amerikai rapper, 50 Cent adta, akinek zenéje mindig hatalmas jókedvet okozott a hallgatóságnak és szuper hangulatot teremtett. A túlnyomó részt lányokból álló osztály kazettákkal és lemezekkel díszített büféje mellett felpróbálható szőrmekabátokban zajlott a fotógyártás, pénteken pedig ghetto casino és szalon nyílt az osztálytermekben.

AGK Rózsahét 2017 (Fotó: Iskola - Tóth Hanna)

(Fotó: Iskola – Tóth Hanna)

12. D: DrylanD – Szász Kristóf

Az osztály témája témája egészen az 1920-as évekig nyúlt vissza, ami ugye a szesztilalom időszaka volt. Úgy gondolták, hogy ez a korszak érdekes eseményekben bővelkedett, ráadásul társul mindehhez egy érzés, amit mindenki átélt… Igen, az a bizonyos rosszalkodás utáni pozitív, kicsit bizsergető érzés, amit azok is megélhettek, akik lassan száz éve alkoholos italokat próbáltak illegálisan megszerezni. A programok megidézték az 1920-as Amerikát (ahol az a bizonyos alkoholkorlátozás történt), volt chili evés, rodeó és tánc swing zenékre.

AGK Rózsahét 2017 (Fotó: Iskola - Tóth Hanna)

(Fotó: Iskola – Tóth Hanna)

12. E: EscapE – Katzenbach Richárd

A csapat megidézte az amerikai börtönök különleges világát, amelynek köszönhetően vicces sztereotípiák által vonhatta le mindenki azt a tanulságot, hogy nem éri meg bűnt elkövetni. A tipikus narancssárga színű öltözet sokak számára ismerős lehet, a hangulatot pedig a raklapokból készített bútorok, rácsok és láncok tovább fokozták. A kollégium pincerendszerében szabadulószobák is nyíltak, akik pedig elég erőt éreztek magukban, szkanderre is kihívhattak másokat.

AGK Rózsahét 2017 (Fotó: Iskola - Tóth Hanna)

(Fotó: Iskola – Tóth Hanna)

Pénteken már az eredményhirdetés izgalmai foglalkoztatták leginkább az andrássys diákokat: a szavazás eredményét Komáromi István intézményvezető úr ismertette egy vidám hangulatú közös táncot követően. Az iskola első embere hosszú bevezető után mondta ki a győztes csapat nevét, mert olyan eredmény született, amire majdnem tíz éve nem volt példa: sokakat meglepve ugyanis a lánytöbbségű iskola tanulói közül a 12. C osztályra szavaztak a legtöbben, így Szűcs Nóra személyében lány jelölt kezébe került a gimnázium kulcsa.

A végeredmény

1. Ghetto Creed
2. EscapE
3. GameBoy
4. NAS-A
5. DrylanD

Forrás: Olvasói cikk – Kovács Petra Katalin


Megosztás