2018. október 18., csütörtök - Lukács

Kórus

Énekesek jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba

A világ minden részéről várják a magyar vagy magukat magyar származásúnak valló 18-26 év közötti képzett énekesek jelentkezését március 31-ig. A jelentkezők közül a legjobbak meghívást kapnak a felkészítő táborba, amely július második felében lesz Kecskeméten.

A kórus a felkészítő tábort követően a Kodály-emlékévhez kapcsolódva öt állomásból álló koncertturnéra indul, amelyen ősbemutatók is elhangzanak – közölte a Zeneakadémia az MTI-vel. A kórus repertoárját mások mellett Kodály, Robert Schumann, Orbán György, Frederick Delius és Vajda János művei színesítik majd.

A tervek szerint a kórus Keszthelyen, Bécsben, Galántán, Budapesten és Kecskeméten is színpadra lép, utóbbi helyszínen zárul a Kodály Művészeti Fesztivál. A kórus szakmai vezetői Erdei Péter és Nemes László Norbert karnagyok, a Kodály Intézet korábbi és jelenlegi igazgatója.

A Nemzeti Ifjúsági Kórus nyári kurzusa és koncertturnéja az Emberi Erőforrások Minisztériumának a Kodály-emlékévhez nyújtott támogatásával valósul meg. A kórus tevékenysége projektjellegű, a 2018. július 15. és 23. közötti időszakra vonatkozik.

A pályázat részletei a kodaly.hu oldalon olvashatók.

Forrás: MTI


Megosztás