2017. december 18., hétfő - Auguszta

Dargay Attila alkotásaiból látható kiállítás Budapesten (Fotó: MTI - Balogh Zoltán)

Dargay Attila alkotásaiból látható kiállítás Budapesten

Idén negyven esztendős minden idők legnézettebb magyar rajzfilmje, a Dargay Attila által rendezett „Lúdas Matyi”. Ez alkalomból látható kiállítás a Pannónia Stúdióban.

A két emeleten elhelyezkedő tárlat középpontjában a „Lúdas Matyi” című rajzfilm áll, apropóját pedig az adja, hogy április 7-én volt a rajzfilm bemutatójának a 40. évfordulója, és az idén lesz Dargay Attila születésének 90. évfordulója – hangsúlyozta Füle Viktória, a Pannónia Emlékstúdió kurátora az MTI-nek.

Hirdetés▾

Kövess minket a Twitteren!
Kövess minket a Facebookon!

A május 27-ig látható tárlat anyagát Henrik Irén operatőr, Dargay Attila özvegye biztosította a stúdió számára. Az alsó szinten a „Lúdas Matyi” című filmből több mint 30 alkotást mutatnak be, köztük olyan eredeti karakterterveket is, amelyeket Dargay Attila szánt volna a filmhez, de aztán a Jankovics Marcell által tervezett figurákat fogadták el. A rajzok mellett bemutatják az eredeti moziplakátot is.

Henrik Irén operatőr, a Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező és képregényrajzoló, Dargay Attila özvegye (Fotó: MTI - Balogh Zoltán)

Henrik Irén operatőr, a Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező és képregényrajzoló, Dargay Attila özvegye
(Fotó: MTI – Balogh Zoltán)

A második emeleten Dargay Attila egyéb munkáiból, köztük a „Szaffi” és a „Vuk” című rajzfilmekből látható válogatás, de előbbiből kiállítanak egy eredeti háttérképet is, amelyet Nepp József festett. Ez a kiállítás egyik legértékesebb darabja – hívta fel a figyelmet Füle Viktória. Mindezek mellett „Az erdők kapitánya”, a „Pázmán lovag”, a „Dióbél királyfi”, a „Vacak a hetedik testvér”, a „Winnetou”, a „Hajrá, mozdony!”, a „Három nyúl” vagy „A Hugó, a víziló” című alkotásokhoz készült karakterterveket, celleket és reprodukciókat is megtekinthetik az érdeklődők, de a „Variációk egy sárkányra” című sorozat eredeti storyboardját is bemutatják.

Láthatók olyan filmekhez készült rajzok is, amelyek nem valósultak meg. Ilyenek például a „Trójai háború” című film tervei, vagy az „Ali baba” című filmhez készült vázlat is. Kuriózum Dargay Attila a „János vitéz”-hez készült pályázati anyaga is, de a „Sárkány és papucs” című filmhez készült tervei is láthatók.

Dargay Attila alkotásaiból látható kiállítás Budapesten (Fotó: MTI - Balogh Zoltán)

A kiállítás május 27-ig látható Budapesten, a Pannónia Stúdióban
(Fotó: MTI – Balogh Zoltán)

Dargay Attila születésének 90. évfordulója alkalmából vitrinekben láthatók azok a marcipánból készült rajzfilmfigurái, amelyek a 70. születésnapi tortáján szerepeltek. Emellett Balázs Béla-díja, A gyermekekért díja, a II. Magyar Rövidfilmfesztivál „Egész életen át” a film rendezéséért járó első díja is látható a vitrinekben.

Füle Viktória felhívta a figyelmet arra, hogy ebben az évben ez a második időszaki kiállításuk. Mint mondta, a Pannónia Stúdió kulturális eseményei közé tartozik, hogy nagyjából havonta rendeznek olyan időszaki kiállításokat, amelyek a magyar rajzfilmhez, elsősorban a Pannóniához köthetők.

Forrás: MTI


Megosztás