2018. december 10., hétfő - Judit

Címke: úszás

Egy ezüst- és három bronzérem csütörtökön, a paralimpián

A magyar versenyzők egy ezüst- és három bronzérmet szereztek a XV. paralimpiai játékok csütörtöki versenynapján, Rióban. A magyar küldöttség ezzel már 14 érmet tudhat magáénak, ebből hat ezüst, nyolc pedig bronz.

Újabb magyar érmek a hétvégén a paralimpián

Úszóink remekeltek Rióban a hétvégén, hiszen a 16 éves Pap Bianka szombaton 100 méter háton ezüst-, vasárnap 200 méter vegyesen bronz-, míg Sors Tamás szintén 200 vegyesen ezüstérmet szerzett.

Hosszú Katinka három számban győzött

Hat döntőjéből hármat megnyert Hosszú Katinka a rövid pályás úszó világkupa-sorozat második versenyének nyitónapján Berlinben. Jakabos Zsuzsanna két ezüsttel, egy bronzzal és egy 5. hellyel zárta a napot.

Hosszú Katinka már az élen a pontversenyben

Máris tetemes előnnyel vezet Hosszú Katinka az úszók rövid pályás világkupa-sorozatában, miután az első állomáson hét számban is az első lett, emellett három ezüstöt és egy bronzot is nyert.

Három aranyat nyert Hosszú Katinka a VK nyitóversenyének első napján

Három számban győzött pénteken a riói olimpián három aranyat és egy ezüstöt nyert magyar versenyző az úszók rövid pályás világkupa-sorozatának nyitóállomásán, Chartres-ban.

Csodák nincsenek, csak kemény munka! De az álmok valóra válhatnak…

„Egyszer szeretném megosztani a gyerekeinkkel, mit ért el az anyukájuk” – mondta Shane Tusup, Hosszú Katinka férje és edzője az M4 Sportnak

Cseh László ezüstérmes 100 méter pillangón

Hármas holtversenyben nyert ezüstérmet Cseh László a 100 méteres pillangóúszás pénteki döntőjében a riói olimpián. Mint mondta, megpróbált magából mindent kiadni.

Hosszú Katinka ezüstérmes 200 méter háton

A brazil metropoliszban korábban három aranyérmet szerzett bajai úszó 2:06.05 perces idővel, óriási csatában második lett az amerikai Maya Dirado mögött.

Kapás Boglárka új országos csúccsal bronzérmes 800 méter gyorson

Mindent ki tudott adni magából, amiért jött, azt megszerezte – mondta Kapás Boglárka, aki bronzérmes lett a 800 méteres gyorsúszás pénteki döntőjében a riói olimpián.

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok

A szám világbajnoki címvédője és világcsúcstartója kedden 2:06.58 perces olimpiai rekorddal diadalmaskodott 200 méter vegyesen, ezzel ő az első, aki a brazíliai metropoliszban triplázott.

Kenderesi Tamás bronzérmes, Cseh László hetedik 200 méter pillangón

Kenderesi Tamás bronzérmet nyert, Cseh László pedig világbajnoki címvédőként hetedik lett 200 méter pillangón a riói olimpia úszóversenyeinek keddi napján.

Hosszú Katinka (Fotó: MTI - Illyés Tibor)

Hosszú Katinka olimpiai bajnok 100 méter háton is

A világklasszis úszónő a 400 méter vegyesen aratott diadala után a 100 méter hát hétfői fináléjában is aranyérmet nyert a riói olimpián.