2019. április 25., csütörtök

Bernd Storck támadna a győzni akaró portugálok ellen

Támadó felfogásban küldi pályára csapatát Bernd Storck a portugálok elleni VB-selejtezőn, ami nem lesz könnyű, hiszen Fernando Santos is csak a három pont megszerzését tartja elfogadhatónak.

Támadó felfogásban küldi pályára csapatát Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a portugálok elleni világbajnoki selejtezőn, de az Európa-bajnok is a győzelemért utazott Budapestre. A két csapat ma, szeptember 3-án, 20:45-től lép pályára a Groupama Arénában. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Bernd Storck szerint a portugálokban lehet majd feszültség

Nem tervezünk defenzív taktikát, támadni próbálunk, s aktív játékot szeretnénk megvalósítani. Európa legjobb csapatával, sztárok ellen játszunk. Ez hatalmas kihívás, öntudatosan kell futballoznunk, megvalósítva azt, amit tudunk” – nyilatkozta a német szakember szombaton a telki edzőközpontban rendezett sajtótájékoztatón. Hozzátette, természetesen rendkívül fontos lesz a stabil védekezés is.

A szakvezető kiemelte, az eltiltott Bese Barnabás, valamint a véleménye szerint kiváló állapotban lévő, a lettek ellen szép és fontos gólt szerző, de sérülést szenvedő Szalai Ádámon kívül minden játékosára számíthat. Arról, hogy ki helyettesítheti majd a Hoffenheim csatárát, elmondta, a keretben lévő csatárok jó formában vannak, s van már elképzelése is a megoldásra. Megjegyezte, Dzsudzsák Balázs kisebb bokasérülést szenvedett a lettek ellen 3-1-re megnyert csütörtöki összecsapáson, így a csapatkapitányt pihentették, kihagyta az edzést.

Bernd Storck szerint a portugálokban lehet majd feszültség a találkozó tétje miatt. „Szeretnénk bizonyítani, hogy Európa legjobbja ellen is meg tudjuk állni a helyünket, ez a felelősségünk saját magunkkal szemben és a szurkolók irányába” – tette hozzá Storck, aki szerint a magyar játékosok felszabadultan játszhatnak majd a Groupama Arénában.

Berndt Storck (Fotó: MTI - Illyés Tibor)

Berndt Storck
(Fotó: MTI – Illyés Tibor)

Lovrencsics Gergő – aki csereként lépett pályára a lettek ellen – elmondta, mindenki százszázalékosan készen áll a találkozóra, s bízik benne, hogy a 12. játékos, azaz a szurkolók segítségével sikerül visszavágniuk a portugáloknak a lisszaboni 3-0-s vereségért. Pátkai Máté megjegyezte, ugyan nagyon szereti a portugál futballt, de bízik benne, hogy nem a vendégek örülnek majd a találkozó végén.

Nyolc fordulót követően a svájciak százszázalékos mérleggel (21 pont) vezetik a csoportot a portugálok (18 pont) előtt, a harmadik helyen álló magyar válogatott hátránya nyolc pont a kontinensbajnokkal szemben. Amennyiben pontot veszítünk, akkor biztossá válik, hogy lemaradunk a jövő évi oroszországi VB-ről.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint):

Gulácsi Péter – Fiola Attila, Kádár Tamás, Guzmics Richárd, Korhut Mihály – Nagy Ádám, Pátkai Máté – Varga Roland, Lovrencsics Gergő, Dzsudzsák Balázs – Priskin Tamás.

Fernando Santos nehéz meccsre, de győzelemre számít

Fernando Santos portugál szövetségi kapitány szombati sajtótájékoztatóján kijelentette, csakis a három pont megszerzését tartja elfogadhatónak tanítványaitól. Elmondta, tisztában vannak azzal, hogy a magyar csapatnak ez az utolsó lehetősége továbbjutási álmai életben tartására, ezért biztos benne, riválisuk mindent megtesz majd a győzelemért. Hozzátette, éppen ezért nem lesz könnyű a vasárnapi találkozó.

Fernando Santos (Fotó: MTI - Kovács Tamás)

Fernando Santos
(Fotó: MTI – Kovács Tamás)

Megjegyezte, semmiképpen sem szabad a magyarok andorrai vereségéből kiindulniuk, ott ugyanis kísérleti csapattal állt fel mostani ellenfelük. A szakember ugyanígy nem akart foglalkozni a két csapat márciusi, portugáliai összecsapásával, amelyen a magyar válogatott – véleménye szerint – szokatlanul defenzív taktikával játszott, de emlékeztetett rá, hogy amikor a mérkőzés már veszni látszott a magyar csapat számára, a 4-3-3-as felállásban veszélyesebb volt. A szakember kiemelte, ahogy a legtöbb esetben, ezúttal is erősen szeretnének kezdeni, azonban a legfontosabb a győzelem, hogy több gólt lőjenek, mint az ellenfél.

Pepe (Fotó: MTI - Kovács Tamás)

Pepe
(Fotó: MTI – Kovács Tamás)

Pepének, a védelem alapemberének kellemes emlékei lehetnek Budapestről, hiszen 2009-ben világbajnoki selejtezőn győztes gólt szerzett: „Természetesen örülnék neki, ha megismétlődne, de a szövetségi kapitány elsősorban azt várja tőlem, hogy a kapunkat őrizzem. Persze, ha egy rögzített helyzetnél előre tudok menni fejelni, és esetleg gólt szerzek, akkor örülni fogok”. A korábbi Real Madrid-futballista megjegyezte, kész tervük van a győzelemre, aminek megvalósításához rendkívül agresszívan kell futballozniuk, mert jól felkészített csapat a magyar.

Cristiano Ronaldo (Fotó: MTI - Kovács Tamás)

Cristiano Ronaldo a portugál válogatott edzésén
(Fotó: MTI – Kovács Tamás)

A portugál válogatott várható kezdőcsapata:

Rui Patrício – Cédric Soares, Pepe, Bruno Alves, Fábio Coentrao – Gelson Martins, Joao Moutinho, Danilo, Bernardo Silva – André Silva, Cristiano Ronaldo.

Forrás: MTI


Megosztás