2018. április 22., vasárnap - Csilla, Noémi

Az újévi szokások a bőség megteremtéséhez kötődnek

Ha hiszel a népszokásokban és a babonákban, akkor Újév napján egyél lencsét, mákot és malacsültet, ne fogyassz viszont halat és csirkét, illetve ne veszekedj és ne vidd le a szemetet!

Az újévhez kötődő népszokások célja, hogy segítsék a következő évi bőség megteremtését, ennek megfelelően étkeztek és cselekedtek az emberek – mondta Tátrai Zsuzsanna, a Magyar Tudományos Akadémia néprajztudományi intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa az M1 hírcsatornán.

Hirdetés▾

Kövess minket a Twitteren!
Kövess minket a Facebookon!

Tátrai Zsuzsanna jelezte: a lencse és a mák fogyasztása a gazdagságot segíti elő a szokások szerint, ezek az ételek a pénz bőségét jelképezik. Újévkor disznóhúst is szokás enni, mert a malac „előretúrja a szerencsét”, tilos viszont a hal, mert azzal „elúszna a szerencse”, illetve a szárnyas fogyasztása is.

Mint mondta: sokan korán keltek újévkor, hogy egész évben korán kelők legyenek, és nem veszekedtek, mert semmi olyat nem akartak tenni, ami egész évben ismétlődne. Hozzátette: a szemetet azért nem lehetett kivinni Újévkor, mert azzal kivinnék a szerencsét a házból.

A mai petárdázáshoz, tűzijátékozáshoz hasonlóan régen ostorcsattogtatással keltettek zajt szilveszterkor, és erdélyi falvakban erre még mindig van példa. Ennek a régi szokásnak az a célja, hogy elűzzenek minden „gonosz, ártó hatalmat” – mondta Tátrai Zsuzsanna. Felhívta a figyelmet arra: újabb szokás, hogy az év utolsó estéjén az ünneplők szinte farsangi jelmezeket öltenek.

Forrás: Híradó.hu


Megosztás