2018. augusztus 19., vasárnap - Huba

Pulmoment

Asztmásokon segít a magyar diákok telefonos alkalmazása

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Kara diákjainak Pulmoment nevű telefonos alkalmazása egyedüli magyarként száll versenybe a University Startup World Cupon.

Az innovatív alkalmazást az ELTE Informatikai Karán tanuló Eke Dániel, Bernáth Levente és Szücs András fejlesztette. Ez az első olyan magyar applikáció, ami közvetlenül kapcsolja össze az asztmás betegeket a saját orvosával. A fejlesztés, amely az ELTE Innovatív Hallgatói Ötletpályázatán 2016-ban első helyezést ért el, számos hazai és nemzetközi versenyen szerepelt már eredményesen.

A program a rendszeres, kötelező viziteket gyorsítja fel úgy, hogy a rutinkérdéseket már a vizit előtti időszakban felteszi, a páciensek néhány gombnyomással megválaszolhatják. Ezzel a több órás rendelői várakozást a töredékére csökken, és az orvosok is folyamatos képet kapnak a betegek állapotának változásáról.

Pulmoment

(Fotó: blog.pulmoment.com)

A hallgatók 2016-ban kezdték el a tervezést akkor még Symbimed néven, majd könnyebben érthető és a fejlesztéshez jobban kötődő Pulmomentre keresztelték az alkalmazást.

Az alkalmazás egyedüli magyarként száll versenybe a University Startup World Cupon. A 25 ezer dollár (6,5 millió forint) összdíjazású versenyen a selejtezők után a döntőbe jutott csapatok három körből álló előadássorozatban győzhetik meg a zsűri tagjait és a befektetőket ötletük megvalósíthatóságáról és piacképességéről. A versenyt 2017. szeptember 18. és 22. között rendezik Koppenhágában.

Forrás: MTI


Megosztás