2017. december 18., hétfő - Auguszta

Ma lenne hetvenéves a tavaly elhunyt zenész, énekes, dalszerző, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja

A Gergely-naptár szerint az év 321. napja, az évből még 44 nap van hátra.

1947-ben ezen a napon született Budapesten Somló Tamás (teljes nevén: Somló Iván Tamás), A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett énekes, basszusgitáros, szaxofonos, dalszerző, artista és jogász, a Locomotiv GT tagja. A Práter utcai általános iskola zenetagozatára járt, hegedülni tanult, majd tizenhárom évesen szaxofonra váltott. Még tucatnyi hangszeren játszott, a basszusgitártól a zongorán át a fúvós hangszerekig, de kedvence a szaxofon maradt. Heinemann Sándor, a Royal Orfeum vezetőjének, a nagycirkusz karmesterének hatására beiratkozott az Állami Artistaképzőbe, cirkuszi zenebohóc lett. Rövid ideig az Atlas együttesben zenélt, Beatles, Rolling Stones számokat játszottak, meg minden mást, amit a Radio Luxemburgban hallottak. Az akkor még amatőr Omega együttesnek 1964-től három éven át volt tagja, de az anyagilag sokkal jövedelmezőbb artista szakmával sem szakított és utazni is vágyott. 1969-ben a Kex együtteshez csatlakozott, zenéjük azonban nem fért bele a hivatalos zenei ízlésbe, médiaszerepléshez nem jutottak, végül 1971-ben feloszlottak. 1972-től a Non-Stop együttes frontembereként lépett színpadra, a következő évben meghívták basszusgitárosnak a távozó Frenreisz Károly helyére az első magyar szupergroup-ba, a Locomotiv GT-be. Elsősorban az LGT énekeseként, basszusgitárosaként, szaxofonosaként írta be magát a magyar rock történetébe, de a magyar könnyűzenei élet szinte minden jelentős személyiségével dolgozott együtt, számtalan produkcióban működött közre. A zenélés mellett már ősz fejjel, 2004-ben kapott jogi diplomát, ennek megszerzését még az Omega együttes diplomás zenészei láttán tűzte ki céljául. Türelemmel viselt, hosszú, súlyos betegség után Budapesten hunyt el 68 éves korában, 2016. július 19-én. Három nappal később kísérték utolsó földi útjára a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben.

Hirdetés▾

Kövess minket a Twitteren!
Kövess minket a Facebookon!

2017. november 17., péntek

A Nap kel 6 óra 50 perckor, nyugszik 16 óra 6 perckor.
A Hold kel 5 óra 21 perckor, nyugszik 16 óra 3 perckor.

Névnapok

Gergő, Hortenzia, Brunhilda, Brünhild, Dienes, Ében, Ede, Gergely, Gergő, Gertrúd, Györe, György, Györk, Györke, Hilda, Hilka, Ildikó, Salómé, Szalóme, Trudi, Viki, Viktória, Zágon, Zakeus, Zekő.

Gergő

A magyar férfinév, a görög Grégoriosz (Γρηγόριος) név latin Gregorius formája, a Gregor rövidüléséből alakult ki. A görög név jelentése: „éber”, „őrködő”. A magyar név kialakulása: a Grégoriosz Gregor alakra való rövidülése után a mássalhangzó-torlódás (gr<ger) majd a vegyes hangrend szűnt meg (e-o<e-e). Ennek eredménye lett a Gerger, amely egy darabig váltakozott a Gergel, Gergely alakokkal. A XVI-XVIII. században a leggyakoribb férfinevek közé tartozott, de a XIX-XX. század fordulójára szinte teljesen eltűnt. 1967-ben is csak 46-an kapták ezt a nevet, de a 80-as években újra divatba jött, és már a 21. volt a gyakorisági listán. Az 1990-es években is igen gyakori név volt, a 2000-es években a 10-12. leggyakoribb férfinév.

Hortenzia

A Hortensius római nemzetségnévből alkotott női név. a hortensis szó jelentése: „kerti”. A virág neve a női névből származik. Az 1990-es években igen ritka név volt, a 2000-es években sem szerepel a száz leggyakoribb női név között.

Nemzeti-, nemzetközi- és világnapok

Nemzetközi Diáknap

1939. november 17-én a nácik vezére, Adolf Hitler bezáratta az összes cseh- és morvaországi felsőoktatási intézményt, miután október 26-án a prágai egyetemisták békés tüntetést tartottak a német megszállás ellen. Ezen a napon kilenc diákvezetőt kivégeztek, 1.200 egyetemistát és professzort pedig koncentrációs táborba szállítottak, ahonnan a túlélők csak három évvel később szabadultak ki. Az 1939-es eseményekre emlékezve 1941-ben a Nemzetközi Diáktanács londoni konferenciáján ezt a napot a diákság világnapjává nyilvánította.

Koraszülöttek Világnapja

A 2011. november 17. óta létező világnapon a koraszülöttek életéért vívott küzdelemre hívják fel a figyelmet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a 37. hét előtti szülések koraszülésnek számítanak, és a 2500 gramm súlyt el nem érő újszülöttek is koraszülöttek. Tíz megszületett gyermekből egy koraszülött a világon, a koraszülöttség az újszülött-halálozások vezető oka. A világnapon lilába „öltöztetnek” mindent, így Magyarországon is sok épületet világítanak meg ilyen színnel, például Budapesten a MÜPÁ-t és a Budapest EYES-t.

Budapest Napja

1873-ban ezen a napon egyesült Pest, Buda és Óbuda, ennek emlékére Budapest Főváros Közgyűlése 1991. március 21-i döntése értelmében ez a nap Budapest ünnepnapja.

November 17. néhány híres,
vagy épp hírhedt szülötte:

1773 – Csokonai Vitéz Mihály
költő, a magyar irodalom egyik legjelentősebb költője
(† 1805)

1887 – Bernard Law Montgomery
brit vezértábornagy (Field Marshal)
(† 1976)

1911 – Básti Lajos
(er. Berger Lajos)
Kossuth-díjas színművész, főiskolai tanár, Érdemes és Kiváló Művész, a XX. század egyik legszebben beszélő magyar színésze
(† 1977)

1935 – Kertész Alíz
olimpiai- és világbajnok tornász, edző

1942 – Martin Scorsese
Oscar-díjas amerikai filmrendező

1944 – Monspart Sarolta
világbajnok tájfutó

1944 – Danny DeVito
Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színész

1947 – Somló Tamás
zenész, énekes, dalszerző (LGT)
(† 2016)

1966 – Sophie Marceau
(er. Sophie Danièle Sylvie Maupu)
francia színésznő

1971 – Árpa Attila
színész, producer, gyártásvezető, forgatókönyvíró

1973 – Crespo Rodrigo
Jászai-díjas színművész, szinkronszínész, színigazgató

November 17. néhány híres,
vagy épp hírhedt elhunytja:

594 – Tours-i Szent Gergely
püspök, ókeresztény író
(* 538 körül)

1231 – Árpád-házi Szent Erzsébet
II. András magyar király és Merániai Gertrúd lánya, Lajos türingiai őrgróf felesége
(* 1207)

1494 – Giovanni Pico della Mirandola
olasz reneszánsz humanista gondolkodó, filozófus
(* 1463)

1558 – I. Mária
angol királynő
(* 1516)

1796 – Nagy Katalin
orosz cárnő
(* 1729)

1870 – Rottenbiller Lipót
Pest város főpolgármestere
(* 1806)

1917 – Auguste Rodin
francia szobrászművész
(* 1840)

1929 – Herman Hollerith
amerikai mérnök, statisztikus, a róla elnevezett lyukkártya-rendszer megalkotója
(* 1860)

2006 – Puskás Ferenc
(er. Purczeld Ferenc)
olimpiai bajnok, VB-ezüstérmes, BEK, Balkán- és Európa-kupa győztes labdarúgó, az Aranycsapat kapitánya
(* 1927)

2012 – Kovács Apollónia
Kossuth-díjas előadóművész
(* 1926)

2014 – Csepregi Gyula
Liszt- és eMeRTon-díjas szaxofonművész, egyetemi tanár, a Stúdió 11 szólistája és művészeti vezetője
(* 1958)

Forrás: Wikipédia / Múlt-kor.hu / IfiPress


Megosztás